Olykor-olykor mdenkél felléphetnek különböző szemfertőzések: gondoljunk csak az árpára, vagy a bakteriális kötőhártya gyulladásra. Szerencsére mdkét állapot gyorsan gyógyul, és utána legtöbbször hosszú ideig nem is jön elő. Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa arra figyelmeztet, ha túl gyakran előfordul a probléma, akkor érdemes ellenőriztetni a vércukor sztjét, mivel cukorbetegségre is felhívhatja a figyelmet.
Magas vércukorszt és fokozott fertőzéshajlam: így függ össze
A diabetes egyik jellemzője, hogy az értettek lényegesen hajlamosabbak különböző fertőzésekre, mt azok, akiknek vércukorsztje a normál tartományon belül mozog. A tartósan magas glukóz mennyiség egyrészt olyan közeget teremt a baktériumok, gombák, vírusok számára, mely kedvez azok szaporodásának, másrészt akadályozza a fehérvérsejtek védekezését a mikroorganizmusokkal szemben, ráadásul a normál véráramlást is rontja, ami sztén kedvez a fertőzéseknek.
A gyakori szemfertőzések jelezhetik a cukorbetegséget
Érdemes tudni, hogy a fokozott fertőzési hajlam a szemet is érti. Így azoknál, akik gyakran szenvednek árpától vagy kötőhártya gyulladástól, gondolni kell arra, hogy ez cukorbetegséget is jelezhet- mondja Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa.
<!–
–>
<!–
–>
Amennyiben gyakran tapasztal különböző szemfertőzéseket (vagy más szervet értő fertőzést), úgy éhgyomri vércukor meghatározással, majd, ha szükséges cukorterheléssel (OGTT vizsgálattal) érdemes ellenőriztetni a vércukor sztjét. Az eredmények ismeretében döntő el, hogy fennáll-e szénhidrát anyagcserezavar, és ha igen milyen mértékben. Amennyiben kóros értékek igazolhatók, az értékek függvényében az alábbi kezelések jöhetnek számításba:
- Életmódterápia (speciális diéta, rendszeres testmozgás)
- Gyógyszeres kezelés
- Inzulterápia
Az életmódterápia mden esetben kötelező elem, gyógyszerre vagy/és zulra súlyosabb esetekben van szükség. Miután rendezésre kerültek a glükóz értékek, úgy a fertőzések gyakorisága is lecsökken, ám érdemes diabetológus orvos mellett szemész orvost is felkeresni, aki kiszűrheti a cukorbetegség esetleges szemészeti szövődményeit is.
Olvasta már?
<!–
–>
Kövesse az Magyarnews cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!
<KÖVETKEZŐ CIKK>
Magas vércukor csökkentése – ezt a zöldséget építse be az étrendjébe!
Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segít beazonosítani a problémáját!