Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt a D-vitam és a magnézium együttes szedésének hatásairól:
„Olvasói kérdés: A D-vitamról azt hallottam, hogy nem szedhető együtt magnéziummal. Igaz ez?
Válasz: az formáció forrása a D3-vitamkészítmények alkalmazási előírása nemzetközi szten is, amelyekben szerepel ez a mondat vagy hasonló: „Magnézium tartalmú gyógyszerek (pl. antacidumok) a D-vitam kezelés alatt nem szedhetők, mert fennáll a hypermagnesiaemia (vagyis a kóros magnézium vérszt – beszúrás tőlem) kialakulásának a veszélye.”
Na mármost, nekem volt 2018-ban levelezésem erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI), mert egyetlen szakmai közlemény sem számolt be arról, hogy bárhol, bárki tapasztalt volna kóros magnézium vérsztet D-vitam adagolás következtében.
Annyi igaz, hogy a D-vitam fokozza a magnézium felszívódását, de ez nem azonos a kóros vérszttel. Indokolt lenne ennek a mondatnak a törlése vagy fomítása és az, hogy az OGYÉI ezt vesse fel megfelelő nemzetközi fórumon, de ez eddig nem történt meg, sőt, az OGYÉI mdennek ellenére dokoltnak tartotta a szerepeltetését. A vicc az, hogy vannak étrendkiegészítők is, amelyekben magnézium és D3-vitam is szerepel, és ezeket bárki mden szakmai kontrol nélkül veheti-eheti.”
Olvasta már?
Kövesse az Magyarnews cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!
<KÖVETKEZŐ CIKK>
Hogyan érdemes szedni a D-vitamt, hogy biztosan hasson
Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segít beazonosítani a problémáját!