Dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbeteg Központ diabetológusát arról kérdeztük, vajon milyen önellenőrzéshez szükséges eszközöket érdemes beszerezni a cukorbetegeknek.
Vércukormérő készülék
A cukorbetegeknek rendszeresen kell mérniük a vércukor sztjüket, hiszen csakis így lehet nyomon követni a vércukor értékeik alakulását, hogy hatásos-e a diéta, miért vannak kellemetlen tünetek, illetve bizonyos tevékenységek hogyan befolyásolják az értékeket. A vércukormérő készülékek ezt hivatottak megmutatni, így mden cukorbeteg egyik alap kelléke. Hogy kek hányszor és mikor szükséges ellenőrzést végeznie, azt a kezelőorvos határozza meg, hiszen azt több mden befolyásolja (pl. a diabetes típusa, zult használ-e a beteg vagy gyógyszert, jelenleg van-e valamilyen betegsége, van-e panasza, stb).
Tesztcsík
A vércukormérők mellett igen fontos kiegészítők a tesztcsíkok is- hiszen lényegében együtt működnek. A tesztcsíkoknak több fajtája is van, ám nem mdegy, melyiket veszi, hiszen az függ a vércukormérő készülék típusától. Ezeket a tesztcsíkokat bele kell helyezni az eszközbe, majd annak jelzése esetén az ujjszúrást követően a vércseppet a teszt csíkhoz kell érteni, amit az abban lévő kapilláris felszív, és ezt követően leolvasható az eredmény.
Meg lehet előzni a cukorbetegség szövődményeit? Olvassa el a bükki füvesember tanácsait itt!
Ujjbegyszúró/lándzsa
Az otthoni vércukormérés kapilláris vérből történik, melyet általában ujjbegyszúróval végzünk Ehhez tartozik lándzsa is, melyet célszerű pár alkalom után cserélni, mivel igen hamar elkopik a vége, így, ha akkor is használja, fájdalmasabbá válik a szúrás, ráadásul nagyobb felület is roncsolódik. Magát a műveletet a felső ujjperc oldalán érdemes elvégezni.
Vizelet tesztcsík
Manapság már több típusú vizelet tesztcsík van forgalomban, mellyel különböző betegségek és kóros állapotok meglétét lehet ellenőrizni. A cukorbetegek, a prediabetesesek és a terhességi cukorbetegek számára érdemes otthon vizelet tesztcsíkot tartaniuk. Vannak olyanok, melyek kifejezetten a diabetes-re vonatkozó eltéréseket vizsgálják, így segítségükkel tudják magukat ellenőrizni az értettek, ráadásul a betegség korai felismeréséhez is hozzájárulnak (természetesen a diagnózis kimondása orvosi feladat). A tesztcsík használatával ellenőrizni lehet többek között a vizelet keton sztjét, a benne lévő glükóz mennyiségét. A vizelet keton szt ellenőrzése fontos terhességi diabetes esetén is.
Önellenőrzés eszközök nélkül
Azok, akik cukorbetegek, fontos, hogy nagy figyelmet fordítsanak lábaik vizsgálatára. A diabéteszes láb/perifériás neuropathia sajnos igen sok beteget ért, és ez könnyen talpi fekélyekhez vezet, és fertőzés esetén a lábamputációk gyakori oka. Mivel neuropathia esetén a cukorbetegek nem érzik kellően a fájdalmat, sérüléseket, ezért megeshet, hogy nem is vesznek észre egy-egy sebet- így pedig nem is képesek azokat megfelelően kezelni, fertőtleníteni. Éppen ezért ilyenkor fontos, hogy az értettek rendszeresen ellenőrizzék lábaikat, cipőjüket, és ha valamilyen sérülést látnak, mdenképp fertőtlenítsék és mihamarabb forduljanak orvoshoz!
Kövesse az Magyarnews cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!
<KÖVETKEZŐ CIKK>
Most diagnosztizálták diabétesszel? Ez tanácsolja a pszichológus
Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segít beazonosítani a problémáját!