A Columbia Egyetem kutatói tíz évig közel kilencezer résztvevővel vizsgálták a lehetőséget, hogy van-e összefüggés a cukorbetegség kialakulása és az alvás hiánya vagy az alvás túlzása között. A 32 és 86 év közötti önkéntesek esetében azok között alakult ki nagyobb arányban a cukorbetegség, akik napi legfeljebb öt órát vagy legalább kilenc órát aludtak. A kutatók szerint a túl rövid alvás növeli a cukorbetegség kialakulásának esélyét, mivel rosszabbul reagál a szervezet a cukorterhelésre, és relatív inzulin érzéketlenséget okoz az inzulinnal szemben. Ha ezeken a hatásokon túlzott terhelés van a hasnyálmirigyre, az előbb-utóbb a vércukor háztartás végleges felborulásához és cukorbetegség kialakulásához vezet. A túl sok alvást még nem sikerült magyarázni, de magyarázatként szolgálhat a kompenzációként bekövetkező alvásminőség romlása. A felnőtteknek naponta hét-nyolc órát kell aludniuk minden nap, míg a tinédzsereknek napi kilenc óra, kisiskolás gyerekeknek tíz-tizenegy, óvodáskorúaknak pedig tizenegy-tizenhárom óra alvás szükséges éjszakánként. Alvászavarok, például az alvási apnoe szindróma is növeli a cukorbetegség kialakulásának esélyét.